Rólunk, röviden
A ZAZEE Kulturális Egyesület 2005 decemberétől működő kulturális csoport. Célunk, hogy korosztálytól független napi találkozási lehetőséget biztosítsunk a kultúrával, elsősorban azokat a művészeti ágakat képviselve, amelyek kisebb popularitással rendelkeznek, így a közönséghez való eljuttatásuk más intézményi keretek között sokkal nehezebben megvalósítható feladat lenne.
Egyesületünk műfajtól független, adott esetben a zene, a költészet, vagy a képzőművészet kerül a fókuszba, de ugyanúgy szerepet biztosítunk a színháznak, a táncnak, a filmnek és még sok minden másnak.
2006-tól két éven keresztül szerveztük a RégióAktív és öt éven keresztül a Color Arts fesztiválokat. Előbbi zenei rendezvény, mely felvonultatja Zalának és régiójának könnyűzenei szereplőit, utóbbi fókuszában pedig a legkülönbözőbb művészeti ágak sajátságos környezetben történő találkozása áll. 2006 őszén 3 hónapon keresztül tartó koncertsorozatot szerveztünk Zalaegerszeg éttermeiben, sörözőiben, kávéházaiban Kocsmazene Turné címmel. 2009-től Cinema Color néven szabadtéri filmklub sorozatot indítottunk útjára, valamint létrehoztuk egy könnyűzenei támogatási rendszer alapjait. Rendezvényeink sikerét bizonyítja, hogy minden esemény után újabb és újabb lelkes támogatói mutatkoznak a művészeti ágaknak és azok képviselőinek. 2013-ban hoztuk létre a Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíjat, ami fiatal képzőművészek pályán maradását támogatja. 2014 júniusában Bibliofülkét, nyitott könyvespolcot állítottunk fel Zalaegerszeg egyik közterén és folytattuk a Color Arts Fesztivált. 2015-től egyesületünk támogatja a szlovéniai Lendváról Zalaegerszegre költözött D’Clinic Studios Nemzetközi Rezidenciaprogramot, mely a világ különböző országaiból fogad egy-egy hónapra fiatal képzőművészeket. 2017-ben KÉPben címmel zalaegerszegi kapukról készült képeslapsorozatot jelentettünk meg, fókuszba helyzetük helyi könnyűzenei életet támogató programjainkat, megjelentettük Farkas Ferenc szobrászművész 240 oldalas képzőművészeti albumát. 2018-ban előkészítettük Szemes Béla Egerszegi Színházi Esték 2. című színikritika könyvét, segítségünkkel megjelent Dolgos Péter Pegazus a tollak hegyén! című verseskötete, megrendeztük a Decemberi LICIT című programot, ami egyedülálló kortárs művészeti aukció és egyben a valaha volt legnagyobb számban zalaegerszegi kötődésű alkotókat felvonultató képzőművészeti kiállítás, megalapítottuk és első alkalommal Monok Balázsnak, majd Nagy Csabának és Tóth Sándornak adományoztuk az Ex Umbra-díjat, amit a művészetek hangtalan támogatásáért évente ítélünk oda, pályázati támogatásból megjelentettük Podhorszky Gábor Bach Szonáták és Partiták hanglemezét. 2020-ban útjára indítottuk a ZAZEE records könnyűzenei támogató programunkat melynek segítségével megjelent Monok Balázs Első a család című lemeze. 2021-ben két fiatal képzőművész részvételét támogattuk a Budapest Art Mentor program Művészlét programjában, valamint megalapítottuk a 8.01 Galériát. 2022-ben megalapítottuk a Levelek Tormának című kulturális szubjektív véleményportált, a ZAZEE records keretében szakmai munkával, stúdió támogatással és hangkeveréssel segítettük az Apunk a punk és a Rockonlelkek zenekarok felvételeinek létrejöttét, Tóth Péternek ítéltük az Ex Umbra-díjat, támogattuk videoklip létrejöttét pénzügyi lebonyolítóként, valamint megújítottuk honlapunkat, 2023-ban pénzügyi lebonyolítóként támogattuk videoklip és hangfelvétel létrejöttét, előkészítettük egy kamaraszínházi befogadóhely alapjait, összművészeti kulturális tér létrehozásán dolgoztunk, mely végül nem valósult meg, 2024-ben megalapítottuk a KAZAMATA befogadó színházi sorozatot kilenc előadással a Göcseji Múzeum pincéjében és megünnepeltük a 10 éves Bibliofülkét.
Egyesületünk tagjai művészek és művészetet pártoló zalaegerszegi fiatalok, akik folyamatos kapcsolatot tartanak a kortárs kultúra vérkeringésével.
ZAZEE Kulturális Egyesület
8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51.
adószám: 18969513-1-20
bankszámlaszám: 11600006-00000001-99489389
nyilvántartási szám: 20-02-0001998
email: info@zazee.hu
közhasznúsági jelentések
2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
beszámolók
2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015
2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024
nyilatkozat 1% felhasználásáról
2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022
Az utolsó búvóhely – Bukowski versek
Az utolsó búvóhely – Bukowski versek 2026. május 14., 19:00 Az előadás szövegfolyama Charles Bukowski…
Papa különböző hangszereken hegedül
Papa különböző hangszereken hegedül 2025. szeptember 16., 19:00 monodráma a BÚCSI JAZZ zenekar megalakulásáról J…
Color Arts Fesztivál 2006
Color Arts Fesztivál 2006 Összművészeti Üzemlátogatás a Color Kft. egykori gyárcsarnokában. Irodalmi, zenei programok, tánc,…
Telik – egy óra az életedből
TELIK – egy óra az életedből 2024. október 24. csütörtök, 19:00 Az előadás egy szakdolgozatból…
Lantos László Triceps Ex Umbra-díjas
Lantos László Triceps Ex Umbra-díjas színházi -és filmrendező, performer, body art művész, művészeti író, kulturális…
Nélküled
Nélküled 2024. szeptember 12. csütörtök, 19:00 Solymos Tamás Nélküled című írása egy történelmi, önismereti kalauz….
Pali – Maléter Pálné életmonológja
Pali – Maléter Pálné életmonológja 2024. szeptember 26. csütörtök, 19:00 “Az újságban utolsó hasábnál alul…
Első a család
Első a család Gyerekdalok felnőtteknek A ZAZEE Records gondozásában megjelent Monok Balázs – Első a…
Tárlatvezetés Kostyál Lászlóval
https://www.youtube.com/watch?v=QTeD0-lJKTE&t=7s Tárlatvezetés Kostyál Lászlóval Novemberi Kiállítás a szakértő szemével: dr. Kostyál László művészettörténész tartott tárlatvezetést
Orsós László Jakab tárlatvezetése a 8.01 galériában
Orsós László Jakab tárlatvezetése a 8.01 galériában Finisszázs a finearthotel.hu kiállításán, a 8.01 galériában. A…
Kovács Dominik- Kovács Viktor: MINTAPINTY
Kovács Dominik – Kovács Viktor: MINTAPINTY 2024. június 9., vasárnap, 19:00 Előadja: Ecsedi Erzsébet MINDEN…
Szurcsik József tárlatvezetése a rézborzoló kiállításon
Szurcsik József tárlatvezetése a Rézborzoló kiállításon A 8.01 Galéria utolsó finisszázsán Szurcsik József tartott tárlatvezetést.Nézd…
Anyanyelve: magyar
Anyanyelve: magyar 2025. október 14., 19:00 „Két dolgot döntöttem el az életemben: nem akarok a…
RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel
RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel 2024. május 13., hétfő, 19:00 óra szakmai értékelés egy részben MINDEN…
Gyenes Júlia Boróka és Gyuk Krisztina nyerte a Fischer Ösztöndíjat
Gyenes Júlia Boróka és Gyuk Krisztina nyerte a Fischer Ösztöndíjat Gyenes Júlia Boróka és Gyuk…
Podhorszky Gábor – Sei Solo
Podhorszky Gábor – Sei Solo J.S. Bach szonáták és partiták Egyesületünk támogatásával megjelent Podhorszky Gábor…
A Gregorich testvérek online koncertje
A Gregorich testvérek online koncertje A Gregorich testvérek online adtak koncertet a virtuális 8.01 Galériában….
Rühes kutya
Rühes kutya 2026. május 7., 17:00 és 20:00 Látomásos bűnfolklór. Kárpáti Péter drámaíró, rendező, tanár,…
Egy százalék indián
Egy százalék indián 2024. október 9. szerda, 17:00 és 19:00 „Rendezőként, az elmúlt évek igazi…
Bibliofülke avató
Bibliofülke avató Hogyan avassunk Bibliofülkét? Természetesen telefonon! Dr. Máriás Béla 2014. június 14-én, a Color…
Beszámoló kiállítás az Adyban
https://www.youtube.com/watch?v=aktR1cyIF0Y Dobri Anna Barbara és Vaspöri Cintia kiállítása A 2014-es évben Fischer György Ösztöndíjban részesült…
Farkas Ignác tárlatvezetése
https://www.youtube.com/watch?v=_XYK7Lh-FZE Farkas Ignác tárlatvezetése Farkas Ignác színművész tartott egyszerre rendhagyó, szórakoztató és lélekemelő tárlatvezetést!Hallhattuk, milyen…
A rézborzoló – kiállításmegnyitó
A rézborzoló – kiállításmegnyitó Frimmel Gyula kiállítását megnyitja és tárlatvezetést tart: az alkotó! mindent a…
Tárlatvezetést tart: Nagy Réka
https://www.youtube.com/watch?v=SzX7NLzyh5w&t=2s Tárlatvezetést tart: Nagy Réka Színértelmezések, üres terek-, vagy éppen a magzati póz jelentéstartalma, jungi…
Wahorn András tárlatvezetése a 8.01 galériában
Wahorn András tárlatvezetése a 8.01 galériában A 8.01 galériát, benne a finearthotel.hu kiállítását megnyitotta: Wahorn…
Tárlatvezetést tart: Pampetrics György
https://www.youtube.com/watch?v=0-7owZhuofY Tárlatvezetést tart: Pampetrics György Kezdésnek – a tengerparti táj hangulatához – egy illatos Irsai…
Beszámoló kiállítás
Gyenes Júlia Boróka és Gyuk Krisztina beszámoló kiállítása Az Ady-iskola galériájában került sor a Fischer…
RégióAktív Fesztivál 2007
fesztivál a helyi zenekaroknak 2007. szeptember 7-8-án szervezte meg második alkalommal a ZAZEE a RégióAktív…
Elmecirkusz
Elmecirkusz 2026. április 20., 19:00 Sziveri János, a tragikus sorsú vajdasági költő zseni 2024-ben ünnepelné…
Tárlatvezetés Filó Verával
Tárlatvezetés Filó Verával A finearthotel.hu kiállítását bemutatja: Filó Vera képzőművész, grafikus, író elkezdeni nehéz, befejezni…
Ex Umbra díjas: Rozmán Balázs
Ex Umbra díjas: Rozmán Balázs Rozmán Balázs igazi életművész. Éli és megéli a művészetet. Több…
Monok Balázs Ex Umbra-díjas
Monok Balázs Ex Umbra-díjas Laudáció (a kiskarácsony dallamára) Kedves Balázs, kössz a semmitPénzt is hoztunk,…
Dobri Anna és Vaspöri Cintia Fischer Ösztöndíjas
Dobri Anna és Vaspöri Cintia Fischer Ösztöndíjas „Kedves Pajtás! Örömmel köszöntünk abból az alkalomból, hogy…”…
Művészlét támogatások
Budapest Art Mentor nyertesek Gyenes Júlia Boróka és Kajos Anna Zsófia nyerte el támogatásunkat a…
Tóth Péter Ex Umbra-díjas
Tóth Péter Ex Umbra-díjas Tóth Péter a Gólem Színház produkciós vezetője, a Nézőművészeti Kft. ügyvezetője….
Color Arts Fesztivál 2010
Color Arts Fesztivál 2010 // Hemo Az egykori zalaegerszegi Helyőrségi klub adta a helyszínét több…
