8.01 galéria

A ZAZEE hosszú évek óta dolgozik azon, hogy érdekes, extrém, vagy indusztriális környezetben mutasson be művészeti produkciókat és alkotásokat. Mivel a covid alatt nemhogy a múzeumokat nem tudtuk kinyitni, de még azokban a használaton kívüli gyárakban és épületekben sem tudtunk rendezvényt tartani, ahol szoktunk, ezért megpróbáltuk online rekonstruálni a teret a 8.01 galériában.

A kiállításokat online tárlatvezetés sorozat és koncert kísérte.

A ZAZEE Kulturális Egyesület 2021 tavaszán hozta létre a 8.01 Galériát. Virtuális tereinkben online kiállításokat rendezünk be. Bár a koronavírus hívta létre hogy az internetre költözzünk hosszú távon is elkötelezettek vagyunk a folytatásban, hiszen olyan művészeket és kulturális szakembereket tudunk ezen a csatornánk keresztül összekapcsolni és bemutatni, ami a fizikai távolságok miatt egyébként sem lenne egyszerű. Első alkalommal a zalaegerszegi, egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági központ 2014-es tereiben mutattuk be a Finearthotel.hu művészcsoport kiállítását, majd ezt követően Frimmel Gyula grafikusművész, A rézborzoló című tárlatához hozunk létre kitalált tereket. 

Kiállításainkat tárlatvezetések kísérik, Wahorn András, Filó Vera, Orsós László Jakab, Frimmel Gyula és Szurcsik József mutatta be az alkotásokat, valamint a Gregorich testvérek adtak koncertet virtuális tereinkben.

Kiállítás igazgató és zene: Nadrai Róbert 
Művészeti közmunkás és vizuál: Tóth Norbert
Rendező: Mészáros Gábor
Technika és főcím: Wettstein Tamás
Láthatatlan kéz: Eke István
Építész: Pál Annamária
Művészeti titkár és színész: Torma Attila
Sajtó: Pánczél Petra
Közösségi média: Fentős Aliz
Kiállítás szervezés: Boczkó Attila, Hajdu Katalin, Illyés Tímea, Porpáczy Szilárd, Tánczos Attila

csoportos kiállítás

finearthotel.hu

Online galériánk első kiállításán a finearthotel.hu művészei mutatkoztak be. 

Frimmel Gyula kiállítása

A rézborzoló

Frimmel Gyula grafikusművész egyéni kiállítása nyílt 2021. április 29-én, csütörtökön a ZAZEE 8.01 Galériában.
Ismét online, mégis más térben, tárlatvezetésekkel

Tárlatvezetés Filó Verával

Tárlatvezetés Filó Verával A finearthotel.hu kiállítását bemutatja: Filó Vera képzőművész, grafikus, író elkezdeni nehéz, befejezni…

Cikkek a témában

Scroll to Top