Dante: Pokol

2024. április 18., csütörtök, 19:00

Előadja: Gyabronka József

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században.

MINDEN JEGY ELKELT

Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dantei utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató.

AZ ELŐADÁST LÉTREHOZTÁK: Kocsis Gergely, Török Tamara

Az előadás hossza: 70 perc, szünet nélkül

Helyszín

A KAZAMATA színházat a Göcseji Múzeum pincerendszereiben találod. Érkezz az előadás kezdete előtt legkésőbb öt perccel a múzeum bejáratához és majd a helyszínre kísérünk. Igény esetén, az előadások előtt a múzeum meghosszabbított nyitvatartással vár téged. Fontos! Ha 18.00 óra után is szeretnél maradni, regisztrálj itt:

Regisztráció

Az előadások napján – igény szerint – a múzeum 18.00 óra után is nyitva tart. Kérjük ehhez töltsd ki az alábbi adatlapot legkésőbb az előadás kezdete előtt 24 órával, hogy rendelkezésedre állhassunk.

A múzeumlátogatáshoz a kedvezményes árú belépőjegyet a helyszínen tudod majd megvásárolni.

Kérjük, ha kitöltöd az adatlapot, ne mulassz el elmenni! Lehet, hogy valaki csak rád vár!

Név
Email
Választott előadás
The form has been submitted successfully!
There has been some error while submitting the form. Please verify all form fields again.

Ha autóval érkezel, használd a ZTE Stadion parkolót, innen pár perc sétával éred el a helyszínt. Az autóbusz pályaudvar szintén csak öt perc séta!

jegyek, bérletek

Jegyek kizárólag online, a TIXA rendszerén keresztül érhetők el!

KAZAMATA előadások

Telik – egy óra az életedből

TELIK – egy óra az életedből 2024. október 24. csütörtök, 19:00 Az előadás egy szakdolgozatból született önadaptáció. Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén alatt írta meg a családi pulykafarmon,…

Nélküled

Nélküled 2024. szeptember 12. csütörtök, 19:00 Solymos Tamás Nélküled című írása egy történelmi, önismereti kalauz. Egy igazi Magyar történet. Mit jelent egyáltalán az, hogy Magyar? Mi a Magyar? Ki a Magyar? Történelmünk, hitünk, hazaszeretetünk, panaszaink? Kinek mi? (Az eredeti…

Pali – Maléter Pálné életmonológja

Pali – Maléter Pálné életmonológja 2024. szeptember 26. csütörtök, 19:00 “Az újságban utolsó hasábnál alul az ítéletek voltak, és az utolsó mondat az volt, hogy az ítéletet végrehajtották. Tehát az a döbbenet, hogy nincs hová menni, nincs kihez menni,…

Egy százalék indián

Egy százalék indián 2024. október 9. szerda, 17:00 és 19:00 „Rendezőként, az elmúlt évek igazi felismerése az volt számomra, hogy az emberi magatartásnak és cselekvésnek nincs túl sok mintázata, nagy vonalakban mindenki ugyanolyan koreográfia szerint halad végig az életen….

KAZAMATA ARCHÍVUM

Mindent megtudhatsz a korábbi KAZAMATA előadásokról

Név
Email
Üzenet
Az üzenetet sikeresen elküldtük!
Kérlek ellenőrizd a kötelező mezőket

KAPCSOLAT

Fentős Aliz
+36705787969
kazamata@zazee.hu

Ha üzenni szeretnél nekünk, megteheted az űrlapon keresztül is!

Scroll to Top