Dante: Pokol
Dante: Pokol 2024. április 18., csütörtök, 19:00 Előadja: Gyabronka József Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár…
RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel
RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel 2024. május 13., hétfő, 19:00 óra szakmai értékelés egy részben MINDEN JEGY ELKELT A RÉV Színház előadása a covid idején játszódik, amikor a Magyar Szavalatért Egyesület Kárpát-medencei versmondó versenyt hirdet a Himnusz megszületésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az Északnyugat-Magyarországi Regionális Forduló tétje óriási: a legjobb versenyzők egyenes ágon bejutnak a országos fordulóba, ahol – kellő jókedvvel – bőséges díjakért kelhetnek birokra. Reméljük, addigra alábbhagy a Járvány is, és a döntő már nem online kerül megrendezésre. A helyi mezőny kiemelkedő, tele isteni fiatal tehetségekkel, akik kívülről fújják a Himnuszt. A zsűrinek nehéz dolga lesz! Szereplők: Haraszti Tünde –…
Háy János: A cégvezető
Háy János: A cégvezető 2024. május 24. péntek, 19:00 Előadja: Sághy Tamás MINDEN JEGY ELKELT Korunk embere a cégvezető. A napi hajsza vagy megedzi, vagy egy életre megcsömörlik. Mindenből a legjobb jár neki: nőből, karórából, öltönyből, autóból. Ez határozza meg napi értékítéletét, életstílusát: marad a könyörtelen egyes szám első személy, az ÉN. Ehhez idomulnia kell feleségnek, szülőnek, gyereknek, mert a cég mindenek felett – és egy pillanat műve a bukás. A cégvezető humora, öniróniája, tragikomikus önreflexiója minden felnőtt néző saját története is… alkotók: Szerző: Háy János Dramaturg: Perczel Enikő Konzultáns: Hargitai Iván Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül J…
Kovács Dominik- Kovács Viktor: MINTAPINTY
Kovács Dominik – Kovács Viktor: MINTAPINTY 2024. június 9., vasárnap, 19:00 Előadja: Ecsedi Erzsébet MINDEN JEGY ELKELT Rendezte: Ecsedi Csenge Berta Látvány: Csiszér Csilla Viola Zene: Ticz András Molnár Erzsébet később Márkus Sándorné (negyvenes születésű sovány és fehér–erzsébeti polgárlány-vidéki párttitkárné-nyugalmazott múzeumigazgató-méltómama) élete végigpereg a szeme előtt, feltépve a régi sebeket, sérelmeket, születésétől a rendszerváltozáson át napjainkig. Ez a mindent túlélő asszony kellő öniróniával mutat tükröt a környezetében élő embertípusokról, családjáról, kellemes és kellemetlen élethelyzetekről. Méltán érezhetjük, hogy ez velünk is megtörtént, vagy megtörténhetett volna.“emlékbeszéd? lékbeszéd meglékelem a sok hazugságot” „A Mintapintyben nem Zsóka hiteles élettörténetét ábrázoljuk, hanem a Zsóka általi…
Nélküled
Nélküled 2024. szeptember 12. csütörtök, 19:00 Solymos Tamás Nélküled című írása egy történelmi, önismereti kalauz. Egy igazi Magyar történet. Mit jelent egyáltalán az, hogy Magyar? Mi a Magyar? Ki a Magyar? Történelmünk, hitünk, hazaszeretetünk, panaszaink? Kinek mi? (Az eredeti szöveget színpadra alkalmazta: Béres Miklós, Domokos Zsolt, Hodászi Ádám és Viktor Balázs.) A történet egy Magyarországon, egy erdélyi kastélyban játszódik, egy kocsmában, vagy bárhol, ami egy színház is. Lehet. Egy üres térben, amiben nincs más bútor, csak az emlékek, a történelem és két színész, aki nem adja fel. Azért is gondolnak a világgal. Pedig egy ekkora grandiózus, üres teret bármire lehet…
Pali – Maléter Pálné életmonológja
Pali – Maléter Pálné életmonológja 2024. szeptember 26. csütörtök, 19:00 “Az újságban utolsó hasábnál alul az ítéletek voltak, és az utolsó mondat az volt, hogy az ítéletet végrehajtották. Tehát az a döbbenet, hogy nincs hová menni, nincs kihez menni, nincs miért menni, mert… mert végrehajtották. (…)” „56 – nekem ez máig is a csoda. Ami az életemben a csúcs volt, az emberhez méltó. Furcsa, hogy ezt így mondom, hiszen akkor én nagyot vesztettem, a legnagyobbat, amit ember veszíthet. Én akkor mindent elvesztettem! Mégis úgy gondolok vissza rá, hogy gyönyörű volt.” A monodráma egy ember szemüvegén keresztül mutatja be az 56-os…