VIGYÁZZ, EZ EGY ARCHÍVUM!

Ezen az oldalon a korábbi előadásainkról találsz információkat.
Az aktuális műsorunkért és minden más infóért kattints a sárgára!

A ZAZEE 2024 tavaszán indította el kamaraszínházi előadássorozatát a Göcsej Múzeum pincéjében.
A korábbi előadásokról az alábbi linkekre klikkelve érhettek el részletes információkat.

Dante: Pokol

Dante: Pokol 2024. április 18., csütörtök, 19:00 Előadja: Gyabronka József Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Előadásunk Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár…

RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel

RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel 2024. május 13., hétfő, 19:00 óra szakmai értékelés egy részben MINDEN JEGY ELKELT A RÉV Színház előadása a covid idején játszódik, amikor a Magyar Szavalatért Egyesület Kárpát-medencei versmondó versenyt hirdet a Himnusz megszületésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az Északnyugat-Magyarországi Regionális Forduló tétje óriási: a legjobb versenyzők egyenes ágon bejutnak a országos fordulóba, ahol – kellő jókedvvel – bőséges díjakért kelhetnek birokra. Reméljük, addigra alábbhagy a Járvány is, és a döntő már nem online kerül megrendezésre. A helyi mezőny kiemelkedő, tele isteni fiatal tehetségekkel, akik kívülről fújják a Himnuszt. A zsűrinek nehéz dolga lesz! Szereplők: Haraszti Tünde –…

Háy János: A cégvezető

Háy János: A cégvezető 2024. május 24. péntek, 19:00 Előadja: Sághy Tamás MINDEN JEGY ELKELT Korunk embere a cégvezető. A napi hajsza vagy megedzi, vagy egy életre megcsömörlik. Mindenből a legjobb jár neki: nőből, karórából, öltönyből, autóból. Ez határozza meg napi értékítéletét, életstílusát: marad a könyörtelen egyes szám első személy, az ÉN. Ehhez idomulnia kell feleségnek, szülőnek, gyereknek, mert a cég mindenek felett – és egy pillanat műve a bukás. A cégvezető humora, öniróniája, tragikomikus önreflexiója minden felnőtt néző saját története is… alkotók: Szerző: Háy János Dramaturg: Perczel Enikő Konzultáns: Hargitai Iván Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül J…

Kovács Dominik- Kovács Viktor: MINTAPINTY

Kovács Dominik – Kovács Viktor: MINTAPINTY 2024. június 9., vasárnap, 19:00 Előadja: Ecsedi Erzsébet MINDEN JEGY ELKELT Rendezte: Ecsedi Csenge Berta Látvány: Csiszér Csilla Viola Zene: Ticz András Molnár Erzsébet később Márkus Sándorné (negyvenes születésű sovány és fehér–erzsébeti polgárlány-vidéki párttitkárné-nyugalmazott múzeumigazgató-méltómama) élete végigpereg a szeme előtt, feltépve a régi sebeket, sérelmeket, születésétől a rendszerváltozáson át napjainkig. Ez a mindent túlélő asszony kellő öniróniával mutat tükröt a környezetében élő embertípusokról, családjáról, kellemes és kellemetlen élethelyzetekről. Méltán érezhetjük, hogy ez velünk is megtörtént, vagy megtörténhetett volna.“emlékbeszéd? lékbeszéd meglékelem a sok hazugságot” „A Mintapintyben nem Zsóka hiteles élettörténetét ábrázoljuk, hanem a Zsóka általi…

Nélküled

Nélküled 2024. szeptember 12. csütörtök, 19:00 Solymos Tamás Nélküled című írása egy történelmi, önismereti kalauz. Egy igazi Magyar történet. Mit jelent egyáltalán az, hogy Magyar? Mi a Magyar? Ki a Magyar? Történelmünk, hitünk, hazaszeretetünk, panaszaink? Kinek mi? (Az eredeti szöveget színpadra alkalmazta: Béres Miklós, Domokos Zsolt, Hodászi Ádám és Viktor Balázs.) A történet egy Magyarországon, egy erdélyi kastélyban játszódik, egy kocsmában, vagy bárhol, ami egy színház is. Lehet. Egy üres térben, amiben nincs más bútor, csak az emlékek, a történelem és két színész, aki nem adja fel. Azért is gondolnak a világgal. Pedig egy ekkora grandiózus, üres teret bármire lehet…

Pali – Maléter Pálné életmonológja

Pali – Maléter Pálné életmonológja 2024. szeptember 26. csütörtök, 19:00 “Az újságban utolsó hasábnál alul az ítéletek voltak, és az utolsó mondat az volt, hogy az ítéletet végrehajtották. Tehát az a döbbenet, hogy nincs hová menni, nincs kihez menni, nincs miért menni, mert… mert végrehajtották. (…)” „56 – nekem ez máig is a csoda. Ami az életemben a csúcs volt, az emberhez méltó. Furcsa, hogy ezt így mondom, hiszen akkor én nagyot vesztettem, a legnagyobbat, amit ember veszíthet. Én akkor mindent elvesztettem! Mégis úgy gondolok vissza rá, hogy gyönyörű volt.”  A monodráma egy ember szemüvegén keresztül mutatja be az 56-os…

Egy százalék indián

Egy százalék indián 2024. október 9. szerda, 17:00 és 19:00 „Rendezőként, az elmúlt évek igazi felismerése az volt számomra, hogy az emberi magatartásnak és cselekvésnek nincs túl sok mintázata, nagy vonalakban mindenki ugyanolyan koreográfia szerint halad végig az életen. Az elejétől a végéig ugyanaz a néhány alapvető dolog határoz meg egy férfi-nő, vagy egy szakmai kapcsolatot. Viszont végtelen sok árnyalat van, és ezekben az összetéveszthető árnyalatokban van valahol a saját identitásunk. A tervezett új Látókép produkció is kiváló lehetőséget ad arra, hogy bebarangoljuk ezeket az árnyalatokat és időnként feloldódjunk bennük. Az alkotás végülis nem más, mint nyomozás, önazonosítás.” Hajdu Szabolcs…

Telik – egy óra az életedből

TELIK – egy óra az életedből 2024. október 24. csütörtök, 19:00 Az előadás egy szakdolgozatból született önadaptáció. Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén alatt írta meg a családi pulykafarmon, Vas megyében, saját felnőtté válásának emlékeiből. Márfi Márk szabadúszó színészként dolgozik és ír. Játszik a Radnóti Színházban, a Szkénében, a Lóvasúton; dolgozik a KultúrBrigád csapatával, a Láthatáron Csoporttal és a 24/25-ös évadban a Pinceszínházban is bemutatkozik, emellett forgat. 2022-ben és 2024-ben is Örkény István Drámaírói Ösztöndíjban részesült. „Néhány kör séta, emlékek és egy óra az életedből. Most azt kérdezed, hogy egy…

A mi utcánk

A mi utcánk 2025. április 28., 19:00 Valahol a magyar vidéken, valamikor a múlt század végén kóválygunk ebben a többször átkeresztelt utcában, melyet hol Ságvárinak, hol Radnótinak neveztek el, bár lakói csak Görbe utcának hívják. A buszváróban plakátok mutatják a tegnap rendszerének lemeztelenített királyait és a jövő aktuális nyerteseit, de azoknak, akik itt élnek, mindez semmit nem jelent. A panelrengeteg szűk ketreceiből az elhagyott faluba visszakényszerülő lakók, a szocialista nehézipar egykori munkásai a városba már csupán segélyért járnak, ha járnak. De inkább nem járnak. Maguk elől is elbújnak soha be nem fejezett házaikba, messze Istentől, közel saját, összeguberált poklukhoz, munka…

Bocs, hogy élek

Bocs, hogy élek 2025. május 14., 19:00 „Hahó. Pardon, bocsánat. Ne haragudj, igazán nem szeretnélek megzavarni bokros teendőidben, bizonyára nagyon elfoglalt vagy, csak gondoltam, tisztázhatnánk ezt a szóban forgó ügyet. Nem mintha megkérdőjelezném határtalan bölcsességedet, elvégre ki vagyok én, de ha már az én életemről is szó van, talán nem ártana, ha jelezném, hogy a döntésed, nos, esetleg további mérlegelésre szorulna… ” MINDEN JEGY ELKELT Voltál már egyedül…? Van, hogy elveszel a bürokrácia útvesztőjében…? Érezted reménytelennek, kilátástalannak, esélytelennek…? Kértél már bocsánatot azért, amiért egyáltalán nem kellett volna…? Voltál már a szenvedő pár egy szakításban…? MI IS! Szóval itt a helyed,…

Kálmán-nap

Kálmán-nap 2025. május 22., 19:00 A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni. MINDEN JEGY ELKELT A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban.Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék – ez erős motiváció mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén, továbbgondolásra…

RePlay

RePlay 2025. június 5., 19:00 „Tudod mi jutott eszembe? Ha már tényleg nem ugyanaz az a csávó vagy, mint 17 éve, akkor nemeshet olyan nehezedre a bocsánatkérés, hiszen ezt a szörnyűséget egy korábbi éned követte el,akihez már semmi közöd, jól mondom? De csak tegyük fel, játsszunk el a gondolattal, hogy ugyanaza fazon vagy, aki képes ilyesmire… Hát, nem is tudom Viktor… Egy ilyen esetben egy szimplabocsánatkérés Zsuzsitól, még bőven kevés is… Nincs igazam?” MINDEN JEGY ELKELT A RePlay a Trainingspot Társulat első szobaszínházi előadása. Mindennemű stilizációtól mentes, valósidejű történés, a nézőkkel egy és ugyanazon térben, pár centire egymástól. A cselekmény…

néhány kép a korábbi előadásokról

KAZAMATA sajtó

Scroll to Top