Zalai Hírlap – 2007.06.19.

https://www.zaol.hu/kultura/2007/06/8avalahol-valamikor-folytatodik

Zalaegerszeg (pgy) – Nem lehet okuk panaszra a szervező ZAZEE tagjainak, igazán jól sikerült a 2. Color Arts Fesztivál. A legtöbb érdeklődőt persze a koncertek vonzották.

Péter Gyöngyi

Ezúttal nem csak egyetlen hely adott otthont a rendezvényeknek, hiszen a Mártírok úti egykori Color gyárépületei mellett a régi irodák is a kulturális események színhelyéül szolgáltak múlt csütörtöktől egészen szombaton késő éjszakáig.

– A több helyszínes megoldás bevált, a programok jól megfértek egymás mellett, különösképpen, hogy nem nagyon volt közöttük átfedés. Pontos adataink még nincsenek, de az egyértelmű, hogy sokkal többen érkeztek a fesztiválra idén, mint az elmúlt évben. Pénteken este volt a csúcs, vagyis a közönségrekord – összegzett Wettstein Tamás szervező, a Zalaegerszegi Zenész Egyesület elnöke. – Tavaly a kiállításnak volt legnagyobb visszhangja, idén kiegyensúlyozottabban alakult a produkciók látogatottsága. Sikeresek voltak a színházi és az irodalmi összejövetelek is, de természetesen a koncertek bizonyultak a legnépszerűbbnek. Sokan voltak kíváncsiak a Pál Utcai Fiúkra. Remekül sikerült Podhorszky Gábor gitárestje, mely az udvaron kezdődött, majd az épületben folytatódott, így tulajdonképpen két közönség is hallhatta. Takács Eszter koncertje ugyancsak kellemes élményt jelentett.

A gyárcsarnokot hamarosan lebontják, a szervezők egy, a Color történetét bemutató tárlattal búcsúztak a helyszíntől.

– Van igény a folytatásra, sokan kérdezték már, hol rendezzük meg legközelebb a fesztivált. Erre még nem tudok válaszolni, de igyekszünk mielőbb helyet találni az összejövetelnek – fogalmazott Tamás. Több helyszínen többféle programot kínáltak ezúttal

Scroll to Top