Embert az állatoknak

A világon becslések szerint 362 millió kutya és macska él otthontalanul. Ebből 143 millió kutya és 203 millió macska az utcákon küzd a túlélésért, míg a menhelyek – amelyek a „szerencsésebb” 12 millió kutyának és 4 millió macskának nyújtanak menedéket – csupán a jéghegy csúcsát jelentik.​

Magyarországon a MÁTSZ (Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség) ernyője alatt működő 42 tagszervezet jelenleg is emberfeletti küzdelmet folytat. Az általuk gondozott 6000 kutya és 2000 macska ellátása folyamatos logisztikai és anyagi zsonglőrködést igényel. Fontos érteni: ez a szám nem az összes bajba jutott állatot jelöli, hanem a rendszer maximális teherbíró képességét. Minden egyes bekerülő állatra tucatnyi jut, akinek már nem jutott hely.​

A legriasztóbb adat talán mégsem a jelenlegi létszám, hanem a tendencia: a gazdák 15%-a fontolgatja, hogy megválik kedvencétől a következő egy évben, ami már nem is állatvédelmi, hanem szociológiai probléma. A gazdasági nehézségek, a lakhatási válság vagy egyszerűen a „megunt játékszer” effektus azt mutatja: az állattartás sokaknál nem élethosszig tartó szövetség, hanem időszakos kényelmi szolgáltatás.​

Amikor a szeretet pusztít: A Balaton-paradoxon

A felelőtlen állattartás nemcsak az adott háziállat tragédiája, hanem gyakran ökológiai katasztrófa is. A megunt állatok szabadon engedése a tudatlanság legkártékonyabb formája.
Kiváló, ám szomorú példa erre a Balaton és a hazai vizes élőhelyek helyzete. A díszállat-kereskedésekben megvásárolt, majd a tavakba felelőtlenül kiengedett idegenhonos teknősfajok (pl. vörösfülű és sárgafülű ékszerteknősök, aligátorteknősök) csendes, de kegyetlen háborút vívnak a helyi ökoszisztémával.​

• Ezek az állatok nem kiszabadultak, hanem kidobták őket.
• Túlélőgépként viselkednek: agresszívebbek, nagyobbra nőnek és falánkabbak, mint az őshonos mocsári teknősünk, amelyet lassan, de biztosan kiszorítanak saját élőhelyéről, felborítva ezzel a tó kényes ökológiai egyensúlyát.​
  Ez a jelenség tökéletesen illusztrálja, hogy a jószándék műveltség nélkül életveszélyes. Azt hinni, hogy jót teszünk a teknőssel, ha a Balatonba engedjük, valójában a kulturálatlanság netovábbja.

Miért kevés a technikai felelős állattartás?

A környezetvédő szervezetek és állatvédők évtizedek óta sulykolják a felelős állattartás szentháromságát:

1. Ivartalanítás
2. Oltások és chip
3. Minőségi táplálás

Ez az alap. De a ZAZEE álláspontja szerint ez csupán a technikai minimum. A jelenlegi kommunikáció ott bukik el, hogy tüneti kezelést kínál (ivartalaníts, hogy ne legyen szaporulat), de nem nyúl a probléma gyökeréhez.
Aki csak a szabályok miatt ivartalanít, az nem érti a mögötte húzódó morális parancsot, az az első adandó alkalommal, amikor kényelmetlenné válik az állat (költözés, válás, anyagi gond), meg fog szabadulni tőle. A technikai szabályok betartása nem pótolja a belső tartást.

Embert az állatoknak!

A valódi állatvédelem nem a menhelyeken kezdődik, hanem a színházban, a könyvtárban, a kiállítóteremben – az emberi fejben és szívben.
A ZAZEE radikális, mégis pofonegyszerű tételt fogalmaz meg: Csak egy kulturált ember lehet igazán jó gazda.

• A kultúra nem úri huncutság. A kultúra: empátia-tréning.
  • Aki végigül egy színházi drámát, az megtanul más bőrébe bújni.
  • Aki elolvas egy regényt, az megtanulja a hosszú távú figyelmet és a türelmet.
  • Aki értékeli a művészetet, az tiszteli az élet minden formáját.
• Ahhoz, hogy valaki felelősséget tudjon vállalni egy másik élőlényért, először magát kell felépítenie. A mentális stabilitás, az érzelmi intelligencia és a tájékozottság az alapja annak, hogy ne dobjunk ki állatot, ha már nem cuki.

Missziónk tehát kettős:
Programjaink gondolkodást, érzékenységet és felelősségvállalást építenek.
Nem menhelyet építünk téglából, hanem menedéket az emberi lelkekben. Mert ha az ember rendben van, az állat is biztonságban lesz mellette.

Mert állatból van elég. Jól szerető, felelős, kulturált emberből van hiány.